PROLÓGUS*

 Minden próbálkozásunk, hogy eltitkoljuk a kapcsolatunkat hiábavaló volt. Dermedten figyeltem őt, amint arra készül, hogy bejelentse a szerelmünket és megvédjen minket. Minden erejével a feladatra koncentrált, és kicsit sem érdekelte az, hogy mit szól ehhez a legjobb barátja aki ugyan ezeket az érzéseket táplálja irántam. Ő még sem adott semmi jelet arra, hogy kételkedne a sikerében, pedig szinte a testvérével állt szemben. 

 Vajon megtudom-e valaha, hogy milyen lett volna a másik féllel lenni. Talán akkor ő lenne a nyertes, barátja pedig csak egy szimpla és átvert vesztes. De vajon kibírom-e várni ennek a súlyos harcnak a végét?

 Nem sok esélyt láttam erre.

 Tekintetek sokasága leste minden mozdulatomat, arra várva, hogy végre én is álláspontot foglaljak ebben a rám is vonatkozó helyzetben. Nem tudtam mit tenni, hiszen mindkét fél iránt éreztem valamit, és a két valaha volt legjobb barát miattam veszett talán örökre össze. Egyikük előbb feladta a harcot, és még büszkeségét megőrizve távozott. Azt hittem, hogy most már végre tudom, hogy kit akarok és ki mellett akarom leélni az életemet.

 Aztán egy hívás egy ismeretlen még is sors döntő helyről mindent újból felforgatott.